HTML

Linkblog

Gulliver utazik

Öt kontinensen vezettem autót, buszt, nyergesvontatót, mozdonyt, villamost, hajót, repülőt és osztályt. Most blogot írok ezekről. És keresek egy dizájnert, aki készít ide egy szép felületet.

Gulliver a Facebookon

Partnerünk

Elhalasztották az A380 budapesti bemutatóját

2011.06.17. 14:27 Gulliver

Nagyon sokan vártuk már az eseményt, most még egy kicsit várnunk kell.

(Az átadási ceremónia után felszáll a Lufthansa egyik A380-as gépe Hamburgból.) 

Meg nem erősített információk szerint azzal az óriásrepülővel, ami hétfő este Budapestre érkezett volna, egy kisebb incidens történt. Így egyelőre a gyár nem adja át a Lufthansának (a németek meg át se vennék, mert ők is nagyon komolyan veszik a biztonságot).

Ebből is látszik, hogy a repülőgép-gyártás egy kicsit bonyolultabb, mint a papírrepülő-hajtogatás. Ha csak egy kis hibát észlelnek, inkább nem indítják el a gépet, hogy balesetnek még esélye se legyen. (A helyi tömegközlekedésben vajon valaha el lehet-e érni ezt a szintet?)

Eddig is többször elhalasztották a ferihegyi bemutatót, most még várhatunk egy kicsit. Addig egy videó a bálna összeszereléséről:

 

5 komment

Címkék: repülés airbus a380 lhbp

A bejegyzés trackback címe:

https://gulliverutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr282992253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mclaurin 2011.06.17. 15:48:35

Nagyon helyes, úgy sem értem rá, meg remélem a BA addig megtalálja azt a rohadt terasz kulcsot és be is enged.

1116001 2011.06.17. 16:28:41

@Mclaurin: Mivel a teraszon a lufthansa meghívottjai lesznek jelen, igen kevés az esély a nyitásra.

Gulliver 2011.06.17. 17:40:21

@Mclaurin: :DDDDDD
@1116001: Hát, most ők sem. :( Szerintem a BA szívesen megnyitná a nagyközönségnek, ha kapna rá engedélyt a hatóságoktól, de erről most nagyon kevés infóm van.

1116001 2011.06.17. 18:43:44

@Gulliver:
T2 felújítása miatt még egy ideig biztosan zárva lesz. Az eredeti terv szerint ideiglenesen a nagydög érkezésekor kinyitották volna a közönségnek, de a Lufi kibérelte azt az esemény idejére.
Szerintem baromság, főleg ha promóciós céllal jön a gép. De sajna ez van.

Mclaurin 2011.06.17. 19:36:29

@1116001: Ahogy mondod. Ne bénázzanak már annyit ott, ha reklámot szeretnének engedjenek be, különben csak felbőszítenek és antireklám meg .... lesz.
süti beállítások módosítása